Ezt kis üveget teljesen véletlenül találtam. Mikor megláttam azonnal beindult a fantáziám, hogy ezt bizony meg kell, hogy alkossam.
Az égő alakú üveg eredetileg pohár lenne, aminek a kupakja lecsavarható, a teteje pedig lyukas, így szívószál tehető bele. Szerintem ez így roppant kényelmetlen, de egy scrappernek ez egy tökéletes alak, hogy dekorálja :)
Az egész üveget először fehér gessoval lekentem, majd model pasztába tettem dekor kavicsot. Ezzel textúráztam az üveget. A színét illetően kicsit tanácstalan voltam, míg végül kitaláltam, hogy lila-barna kombinációban még sosem alkottam. Itt van hát az ideje.
Ezzel a két színt folyattam körbe az üvegen, míg végül nem maradt fehér felület. Díszítésnek egy gyurmából késztett fotókeretet, virágokat és fém díszeket használtam. Nem mindegyik virág volt megfelelő színű, ezért néhányat az alap színnel festettem, ahogyan a keretet is. A keret mögé sizált tettem és a fém díszekkel meg a virágokkal körbe díszítettem. Végezetül pedig jöhetett a sok-sok szóró gyöngy és dara. Az üresen maradt részre szintén fém díszt ragasztottam, az üveg nyakát pedig fehér pompommal tekertem körbe. Egy pici nyomdázás és pacázás az üres részre és készen is volt.
Nagyon szerettem készíteni :)
Íme a kész üveg
Az alkotással pedig pályázok a Scrap Magic, Scrap Dostupen, Chipboards.ru, Задание "Крафт и блеск" от Скрапового мира, Sognando Scrap, MISTRESS OWL csapatánál.
Шикарная работа! Столько деталек и невероятная игра красок!
VálaszTörlésВах, больше и сказать нечего. Работа сказочная!!!
VálaszTörlésБольшое спасибо :)
TörlésУх ты!! Вот это задумка и фантазия!! Цвет шикарный, а сколько деталек!! Спасибо что творите с блогом Сhipboards.ru!
VálaszTörlésБольшое спасибо :)
TörlésОчень стильно! Замечательная работа! Спасибо от Доступного Скрапа!
VálaszTörlésБольшое спасибо :)
TörlésВеликолепно!!!!
VálaszTörlésБольшое спасибо :)
TörlésРабота просто роскошная! Спасибо от Доступного скрапа!
VálaszTörlésУх тышка!!! Вот это красивость!И добавить не чего!Спасибо от блога Доступный скрап!
VálaszTörlésCпасибо :)
TörlésМиниатюрная и интересная работа!
VálaszTörlésСпасибо за участие в задание с блогом Сhipboards.ru!
Cпасибо :)
TörlésФантастика!!! Спасибо, что творите с блогом Chipboards.ru!
VálaszTörlésCпасибо :)
TörlésОчень красиво! Так все фактурно, ярко и празднично! Спасибо за участие в задании от блога Сова-искусница!
VálaszTörlésОгромное спасибо :) :)
TörlésСупер! Супер! И идея и исполнение! Очень понравилась ваша работа! Спасибо за участие в задании от блога Сова-Искусница!
VálaszTörlésОгромное спасибо :) :)
Törlés