Elkészült a második Altered Art alkotásom is. Úgy gondoltam, az első után már nem fogok tudni olyan jót alkotni, amivel elégedett is lennék, de még is sikerült :)
Egy oka volt annak, hogy ez a vászon ilyen lett, hogy a Prima Marketing alhemy festékét mely színváltós ki akartam próbálni. Ha fehérre kenem akkor egy gyöngyház fényű, világos türkiz színt kapok, ha pedig feketére kenem akkor egy erős rózsaszín színt kapok. Ezzel az effekttel akartam kicsit játszani, amikor is megálmodtam a kétszínű vásznat.
A díszítést jó részt saját díszítőelemek alkotják. Gyurmából készítettem a kis csapot, a háttérben a kereteket, a vízvezeték csöveket, a virág alól kilógó kis díszeket, a pillangót. Ami nem saját készítésű dísz, az a virág és a 4 fém dísz.
Amikor az elrendezés összeállt, lekentem a felét fekete a másik felét fehér gessoval. Erre mentem rá az Alchemy festékkel, majd az egészet arany pasztával hangsúlyoztam.
Nagyon megszerettem ezt a képet, bár nagyon nehezen indult ennek a készítése :)
Íme a kép
A kép összhatását két kihívás is ihlette, ahová pályázok is ebben a hónapban:
További képek